Nagymamám konyhájából

receptek a kredenc mélyéről

szego2.jpg


Rumos eper torta


Tészta:

4 tojás,

4 evőkanál cukor,

4 evőkanál rétes liszt,

1 kávéskanál só,

½ csomag sütőpor,


Krém:

2 csomag vaníliás puding por,

6+2 dl tej,

4-5 evőkanál cukor,

2+2 evőkanál rum,

50 dkg eper,

1 csomag babapiskóta,


3 dl tejszín,

a díszítéshez eperszemek,


26 cm átmérőjű tortaformába vékony piskótalapot sütünk, melyet ha kihűlt, ketté vágunk, tálra tesszük és a tortakarimát köré csatoljuk.

A pudingot a 6 dl tejjel a tasakon leírtak szerint elkészítünk, folyamatosan kevergetve hűteni kezdjük, mikor már nem forró belekeverjük a 2 evőkanál rumot és a felaprított epret. A krém felét a piskóta lapra kenjük, majd 2 dl tejbe elkeverünk 2 evőkanál rumot, ebbe mártogatjuk a babapiskótát, amit a krém tetejére rakosgatunk szorosan egymás mellé. A krém másik felét a babapiskóta rétegre kenjük és végül a torta lap másik felét is a helyére tesszük.

Minimum egy éjszakára a hűtőbe kell tenni, az előre felforralt és lehűtött tejszínnel együtt, amit másnap kemény habbá verünk és bevonjuk vele a tortát. Eperszemekkel díszítjük.


szego.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 101
Tegnapi: 782
Heti: 101
Havi: 17 222
Össz.: 4 817 378

Látogatottság növelés
Oldal: Rumos eper torta
Nagymamám konyhájából - © 2008 - 2017 - nagymamamkonyhajabol.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: muffin alaprecept - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »